Baj van

  Mint minden hétvégét, a legutóbbit is Enriquééknél töltöttük. Esmeralda is velünk tartott, így öt gyermekkel voltunk megáldva. Ebből hárommal általában nem sok gondunk akad, mivel lefoglalja őket a virtuális kis életük, vagy a két kamasz lány egymással fecseg, sétál, deszkázik, filmet néz, zenét hallgat, a legidősebb és egyben egyetlen fiú pedig bringázik vagy online számítógépes játékot játszik a barátaival. Általában jól elvannak, míg mi Enriquével egész délelőtt a konyhában főzőcskézünk, ugyanis egy héttagú családnak több órába telik elkészíteni még egy egyszerűbb ebédet is. Ezalatt a kicsik (6 és 3 évesek) is egészen jól eljátszanak egymással: zajonganak, rohangálnak, mint a forgószél és mindenféle játékkal játszanak. Igazából velük sincs sok gondunk, kivéve a legkisebbet, ő több segítséget igényel, hiszen most alakul nála a szobatisztaság, most tanul beszélni is. Viszont amiben csak képes rá, önálló és önellátó.

 Összességében legfeljebb annyi a teendőnk, hogy folyamatosan "etetjük" őket, mert sokszor unalmukban jönnek kérdezgetni, mi lesz az ebéd, mikor készül el, van-e valamilyen nasi itthon. 

 A szombat az igazi pihenőnapunk, Enrique hétköznap egy szabad napot kap ezenkívül, de vasárnap már dolgozik, így rendszerint szombat délutánra teljesen kimerül (ő szokott főzni, ez ugyanis az egyetlen nap, amikor nekem nem kell és élvezem, hogy főznek rám - Enrique meg élvezi, hogy heti egyszer van kire főznie) és ebéd után leheveredünk a TV elé filmet vagy ismeretterjesztő videókat nézni. Gyakran el is alszunk mindketten. 

 Legutóbb, mikor egy órányi szundi után felébredtünk, az első, ami megütötte a fülemet, a tökéletes csend volt. Természetesen egyből hevesen kezdett verni a szívem, annyira megrémültem, mi történt a gyerekekkel. Kipattantam az ágyból és először a lányszobát csekkoltam le. Látom ám, hogy a nagyok az emeletes ágy alsó részén, egymás mellett ülve elmélyülten telefont nyomkodnak. A fenti részen pedig a két kicsi nézett mesét a tableten. Rendben, megvannak, de azért... Továbbmentem a férfi-palánta rezidenciájára. Mit látok? Fejhallgatóval a fején játszik a laptopon. Szuper, ő is megvan! Csakhát...

 Minden rendben, mindenki megvan és hagytak is minket aludni. De ez a nagy csend annyira ijesztő, annyira nem normális! Hiszen az az egészséges, ha mindenki aktívan játszik, eközben pedig elkerülhetetlen a hangzavar. Mert ez a jele az egészséges gyermekek jelenlétének.

És az a baj, hogy egyre gyakoribb ez az ennyi gyermek melletti természetellenes csend.

Az a baj, hogy egyszerűen nem tudják lekötni magukat telefon/laptop/tablet nélkül. Sokszor látom, ha éppen le vannak merülve az eszközeik, mennyire elveszetten téblábolnak otthon. Annyira nem találnak más elfoglaltságot, hogy unalmukban azt nézegetik, mit csinálnak a többiek, aztán esznek valamit. Unalmukban. Ez javarészt Enrique gyerekeire jellemző, akik emiatt túlsúlyosak is. Az enyémek közül Esmeralda nagyon odafigyel, hogy ne hízzon el, ezért keveset és ritkán eszik, Florecita pedig nincs rászoktatva az okoseszközökre, így bár sokszor eszik és keveset, de simán lemozogja.

Tudom, lassan saját logóm lehetne, amin egy áthúzott wifi-jel szerepel, de hát mit csináljak? Egyszerűen borzasztóan károsnak tartom mind az okostelefont, mind a mobilnetet és nem csak a gyerekek körében, de a felnőttekében is (amennyiben a net használja őket és nem fordítva - persze az esetek többségében még egy felnőttnek sem tűnik fel ez).

Mindemiatt ezerrel keresem a kiutat és a megoldásokat, hogyan lehetne úgy beépíteni az internetet a hétköznapjainkba, hogy csak az előnyeit élvezzük. Azt vettem észre, ha valamilyen problémám van és úgy érzem, zsákutcába ért az életem, visszatérek az utolsó olyan ponthoz, amikor még minden jó volt. Tehát most is ezt tettem: elkezdtem könyveket olvasni. Gyermekpszichológiát. Meg témába vágó cikkeket (egyedülálló szülők nehézségei, az internet káros hatásai kicsire-nagyra egyaránt és hasonlók). Ezekből készülök több összefoglalót is írni a következő bejegyzéseimben.